Formula- Red Bull Csapat Rajongói Oldal

Ez az oldal a Forma 1-gyel foglalkozik és elsősorban a Red Bull csapattal! Reméljük, hogy tetszeni fog! Szerkesztők: Lili és Sára!



Technika: Újabb Red Bull kipufogó változat


A Red Bull megpróbál egyre többet kihozni abból az ötletből, amit a Sabuernél találtak ki. A Red Bull szombaton még kipróbált egy új, a korábban használt átvezető csatorna (sárga jelölés) nélküliváltozatot, mely talán tisztább levegőt áramoltat a diffúzor felé. Vettel bár elhagyta a Kínában használt első variációs kipufogót, azonban így is kissé mást használt, mint Webber, így az RB8 továbbra is két különböző kipufogóval próbálkozott, ám végül mindkét autón a Webberén lévő megoldást alkalmazták.

forrás: Forma1-F1.hu





Vettel szerint túlságosan csúszkál a Red Bull

A Red Bull világbajnok versenyzője nem volt elégedett az autójával a pénteki szabadedzéseken, szerinte túl sokat csúszkált és kiszámíthatatlan is volt az RB8.


Bár az autó teljesítményével nem volt maradéktalanul elégedett Sebastian Vettel, azért még bízik a Red Bull erős versenytempójában. Kissé csalódott volt délután, amikor csak a 10. helyet szerezte meg a Malajziai Nagydíj második szabadedzésén.

A kérdésre, hogy lesz-e esélye a pole pozícióra, így válaszolt: "Nehéz megmondani. A McLaren nagyon erősnek tűnt délelőtt és délután is. Nem láttam a hosszú etapokat, de szerintem közelebb vagyunk hozzájuk a hosszú etapokon, mint tűnik. Meglátjuk, mit tehetünk" - nyilatkozta Vettel.

"Talán nem vagyok teljesen elégedett. Szerettem volna kicsit előrébb végezni délután, de mindent egybevetve jó etapokat teljesítettünk ma, bár még mindig sok a tennivaló. Elég gyorsan elérkezik a gumiknál a hirtelen teljesítményeséssel járó elhasználódás (drop-off), ez minden versenyzőre áll. Úgy vélem, az autónk kissé csúszkál, szeretném, ha kicsit stabilabb lenne"- folytatta.

"Nem számítottunk arra, hogy a problémáink ma három óra alatt megoldódnak. A gyors köröm nem volt tökéletes, mert különben előrébb végeztünk volna, de ezt megelőzően és utána is eléggé rendben volt. Ez egyszeri alkalom volt, nem használtuk úgy a gumikat, ahogy kellett volna. Tehát még nem vagyok maradéktalanul elégedett"- fejezte be Vettel.

Csapattársa, Mark Webber hetedikként végzett, és elégedettebben nyilatkozott a világbajnoknál. "A teljes programunkat teljesítettük ma, ami jó, az első és a második szabadedzés is simán ment. Ez nyilván egy más helyszín, mint Melbourne, a gumik megértése ezért fontos itt" nyilatkozta az ausztrál, akinek az autójában pénteken kicserélték a hátsó torziós rudat, és a hátsó hasmagasságával is sokat játszottak.

"A forrósággal kapcsolatban minden rendben, nyilvánvalóan meleg van az autóban, de úgy jöttünk ide, hogy felkészültünk erre"- tette hozzá Webber, akinek már viaszmásolata is létezik.
forrás:[origo]




Hamilton maradt az élen Sepangban

Nem talált legyőzőre a Maláj Nagydíj második szabadedzésén sem a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton. A brit mögött Michael Schumacher és Jenson Button zárt Sepangban.

Az ígért eső ugyan elmaradt, a csapatoknak azonban így is bőven volt tennivalója a Forma-1-es Maláj Nagydíj második szabadedzésén.

A mezőny már viszonylag hamar megkezdte a munkát a második sepangi tréningen, hiszen mindenki attól tartott, az esőbb előbb vagy utóbb, de megérkezik a maláj aszfaltcsík fölé.

Nos, ez végül nem következett be, így a pilóták mindvégig száraz aszfalton róhatták a köröket.

A leggyorsabb ezúttal is a mclarenes Lewis Hamilton lett, míg csapattársa, Jenson Button a harmadik pozícióban zárt. Nem csak a wokingi gárdának van azonban oka az elégedettségre, hiszen a Mercedes is kiválóan szerepelt a forróságban: Michael Schumacher 3 tizedmásodperces hátrányban lett második, míg Nico Rosberg a negyedik pozícióban zárta a gyakorlást.

A nap meglepetésembere kétségkívül a Toro Rosso ausztrálja, Daniel Ricciardo, aki parádés teljesítményt nyújtva – Fernando Alonsót és Mark Webbert megelőzve – zárt ötödikként. Csapattársa, Jean-Eric Vergne is jól szerepelt, hiszen ő is a legjobb tízbe verekedte magát: a francia nyolcadik lett.

Nem lehet teljesen elégedett a címvédő Sebastian Vettel: a német csupán tizedik lett a második edzés végére.

A Lotus versenyzője, Kimi Räikkönen sem lehet teljesen elégedett, hiszen legjobbja csak a tizenötödik helyre volt elegendő. Alonsóhoz képest meglehetősen gyengén szerepelt Felipe Massa, a brazil ugyanis csak a tizenhatodik lett.

A Maláj Nagydíj szombati szabadedzését magyar idő szerint reggel 6 órakor tartják majd Sepangban.

forrás: f1vilag.hu

 

Hamilton nyerte az első szabadedzést Malajziában

A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Forma-1-es Maláj Nagydíj első szabadedzésén. A britet Sebastian Vettel és Nico Rosberg követte a második, illetve harmadik helyen.

Rendkívül magas hőmérsékletek közepette kezdhették meg a munkát Sepangban a királykategória csapatai. Habár a hétvége további részében minden valószínűség szerint eső áztatja majd a maláj versenypályát, ezúttal még száraz aszfalton róhatták a köröket a versenyzők.

A legjobb köridőt a mclarenes Lewis Hamilton futotta meg az első edzésen: a brit 19 kör megtétele után 1:38.021-es idővel zárt az élen, fél másodperccel maga mögé utasítva a Red Bull címvédőjét, Sebastian Vettelt.

Remekül szerepeltek a Mercedes versenyzői is: Nico Rosberg a harmadik, míg Michael Schumacher a negyedik helyen futott be.

A másik Red Bullal Mark Webber a két Lotus közé ékelődve lett hatodik, míg a legjobb tíz helyezett sorrendje Paul di Resta, Jenson Button és Nico Hülkenberg nevével egészült ki.

Button McLarenjével egyébként problémák merültek fel az első tréningen, így a brit az edzés utolsó szakaszában nem is tudott pályára gurulni.

A Williams színeiben ezúttal a tesztpilóta, Valtteri Bottas is lehetőséget kapott: az ifjú tehetség Bruno Senna autóját foglalhatta el az első másfél órára. Első nekifutásra nem is szerepelt rosszul, hiszen Pastor Maldonadót megelőzve tizenegyedik lett.

Kiábrándítóan kezdtek a Ferrari versenyzői Sepangban. Felipe Massa a tizenharmadik legjobb időt érte el, míg a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2 másodperces hátrányban lett tizenötödik.

Jól mentek a nyitóedzésen a Caterhamek: Kovalainen Daniel Ricciardót megelőzve lett tizenhetedik, míg Vitaly Petrov a sauberes Perez idejét múlta felül, és zárt tizenkilencedikként.

A sor a HRT versenyzőivel zárult, kiknek nem volt problémamentes délelőttjük. Karthikeyan alatt váltóhiba miatt egyszer meg is állt az F112-es.

A második szabadedzésre a meteorológusok esőt jósolnak, így minden valószínűség szerint vizes pályán kell folytatniuk a megkezdett munkát a csapatoknak. A tréning magyar idő szerint 7 órakor kezdődik majd.


forrás: f1vilag.hu


Webber Simoncellire emlékezik Malajziában
 
"Nehéz szívvel utazok Sepangba, mert Marco itt vesztette életét tavaly. Ő a két kerekűek egyik csillaga volt. Mielőtt elkezdődne a hétvége, ellátogatok a pályának arra a szakaszára, ahol baleset történt, és lerovom tiszteletemet.” - írta Webber a saját honlapján.
forrás:F1csatorna 




Sisakfestések

 



 


Vettel elismeri, hogy jobb a McLaren
 
Sebastian Vettel szerint jelenleg fölényben van a McLaren a Red Bull-lal szemben.

Sebastian Vettel a szezonnyitó Ausztrál GP-n a hatodik rajtkockából indulva a második helyig jutott, ám elismert, hogy
bármennyire is igyekezett, képtelen lett volna utolérni Jenson Buttont.

"Most náluk van az irányítás, ami vélhetőleg a következő versenyen is így lesz. Nem lehet tudni, de annyi bizonyos, hogy nagyon erősek. A télen nagyszerű munkát végeztek, a tesztjeik is jól sikerültek. Egy szóval nagyon jó formában vannak. Sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy utolérjük őket. Reméljük képesek leszünk erre. ”

"Az Ausztrál GP-n a Safety Car-os periódus során nagyon örültem, hogy felzárkózhattam Jensonra. Azt hittem, hogy harcolhatok ellene, de túl erős volt. Be kellett látnunk, hogy verhetetlen volt. Hamar elhúzott, és én Lewis feltartásával voltam elfoglalva. A gumik melegítésével küszködtem. Kellett pár kör, mire fel tudtam venni a ritmust.” - árulta el Vettel.

forrás:F1csatorna
 




A Red Bull idén kiélezett harcra számít a McLarennel
 
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, az első futamon győztes McLaren nem lesz egyeduralkodó a bajnokságban: a versenytempót tekintve nem maradnak el tőlük, a malajziai pál
ya pedig jobban kedvezhet nekik.

Bár Jenson Button látszólag könnyedén nyerte meg az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem érzi úgy, hogy a McLaren az idény hátralevő részében is uralni fogja a versenyeket. Szerinte a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is folyamatosan változni fog a csapatok formája, elsősorban a pályák eltérő tulajdonságai miatt.

A 2011-ben egy kivétellel az összes pole pozíciót bezsebelő Red Bull versenyzői Ausztráliában csak az ötödik, illetve a hatodik helyről rajtolhattak. A futamon azonban remek tempót diktáltak, így Sebastian Vettel felállhatott a dobogó második fokára, Mark Webber pedig negyedik lett. Horner szerint a McLaren győzelméhez az is hozzájárult, hogy a briteknek hagyományosan fekszik a melbourne-i versenypálya.

"Bizonyos pályák befolyásolhatják a teljesítményt. Úgy gondolom, jelenleg rendkívül szoros a mezőny, és majd az fog dönteni, hogy ki milyen fejlesztéseket hajt végre a szezon végéig. Minél gyorsabban tudja valaki kihozni a legtöbbet az autójából, annál nagyobb előnyhöz juthat" - idézi Hornert az Autosport. A csapatfőnök szerint a Red Bull jobb teljesítményre képes annál, amit Ausztráliában láthattunk.

"Már a téli teszteken is tudtuk, hogy a McLaren versenyképes, ez a hétvégén be is bizonyosodott" - folytatta Horner. "A versenytempónk azonban egyáltalán nem maradt el az övéktől - ráadásul úgy voltunk képesek erre a teljesítményre, hogy egyik versenyző sem volt teljesen elégedett az autójával."

Horner elégedett az Ausztráliában szerzett második és negyedik hellyel, a csapat ráadásul tudja, miben kell fejlődnie ahhoz, hogy még jobb eredményeket érhessenek el. A csapatfőnök abban reménykedik, hogy ezen a hétvégén, a jelentősen eltérő tulajdonságokkal rendelkező malajziai pályán gyorsabbak lehetnek.

"Melbourne-ben sok a szűk, lassú kanyar, és a pálya nem egyenletes. A malajziai pálya változatosabb, érdekes lesz látni, mi történik ott. Arra számítunk, hogy a McLaren Malajziában is gyors lesz, de remélhetőleg most nekünk is jobban sikerül az időmérő" - bizakodott.


forrás: [origo] 



Vettel: Remekül szórakoztam, de Button verhetetlen volt
 
A Red Bullnál az Ausztrál Nagydíj után fellélegeztek, mert bár az időmérőn küszködtek, kiderült, hogy a versenytempójuk mégiscsak biztató.

Miután a 6. helyről rajtolva második lett az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, Sebastian Vettel megkönnyebbülten nyilatkozott a Red Bull esélyeiről, vidáman kijelentve, hogy élvezte a versenyzést, elismerve ugyanakkor, hogy Jenson Buttont nem tudta volna legyőzni.

"Nagyon elégedett vagyok - ez volt a legtöbb, amit elérhettünk. Jól éreztem magam az autóban" - mondta. "Gratulálok a McLarennek és Jensonnak, mert fantasztikusan versenyzett, verhetetlen volt ma. A 2. hellyel nagyon elégedett vagyok, ez rengeteg pontot jelent, és szerintem a tegnapi eredmény alapján kevesen számítottak rá. Úgy tűnik, a versenyre jobb az autónk, és rengeteg tartalék van benne. Most már a mi dolgunk, hogy kihozzuk belőle."

Az elmúlt két szezont uraló Red Bull az időmérőn küszködött, és vereséget szenvedett egy Lotustól és egy Mercedestől is, Vettel azonban a jó rajt után a versenyen könnyedén megelőzte Nico Rosberget, elment az előle váltóhibával kiálló Michael Schumacher mellett, majd Lewis Hamilton nyomába eredt. Noha őt végül azzal sikerült maga mögé utasítania, hogy a Safety Car-fázis alatt cserélt kereket, szerinte egyébként is támadhatta volna a McLarent.

"Szerintem már a Safety Car-fázis előtt is célba vehettük volna Lewist, mert kezdtünk közeledni hozzá" - mondta. "Amikor ő bement a bokszba, úgy döntöttem, én inkább kint maradok, de a Safety Car nélkül is lett volna esélyem ellene."

Mark Webber viszont szokása szerint gyengén rajtolt, aztán az első kanyarnál beszorult egy Force India és egy Toro Rosso közé, és Red Bulljának mindkét szárnyán megsérült az egyik véglap. Ezzel visszaesett a 7. helyre, később azonban előrelépegetett, és a Safety Cart kihasználva Fernando Alonsót is sikerült megelőznie, hogy ötödikként érjen célba.

"Az időmérő nehéz volt számunkra, de a versenytempónk jobb volt, csak éppen nem voltunk a megfelelő helyen ahhoz, hogy kihasználjuk" - vélte. "A Safety Carral volt egy kis mázlink, és a végén gyorsabb is voltam Lewisnál, de ezen a pályán nehéz előzni - Malajziában más lett volna a történet."

Vettel és Webber azzal is bizonyította a Red Bull ütőképességét, hogy a 2-3. helyet szerezték meg a leggyorsabb körök listáján, megelőzve Hamiltont, de a sikerükben a csapatfőnök Christian Horner szerint a helyes bokszstratégiának is volt szerepe.

Webber a második etapra "az elsődleges (közepes) gumikat kapta meg, az ellenkező utat választva, mint Sebastian, mivel tegnap megspórolt egy extra szettet" - magyarázta Horner. "A Safety Car beküldése után hozott jó stratégiai döntésnek köszönhetően Hamilton mögött találta magát, és láthattuk, hogy a fennmaradó tíz körben milyen keményen próbálkozott (az előzéssel)."
forrás:[origo]
 




 Horner: Bizonyítottuk, hogy sok van az RB8-asban
 
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elégedetten nyilatkozott az Ausztrál Nagydíjat követően.

Melbourne-ben Sebastian Vettel a 2., Mark Webber a 4. helyen végzett. A csapatnál elégedetten nyilatkoztak a futamot követően:

„Ma mindkét versenyzőnk lenyűgöző teljesítményt nyújtott, ami a tegnapi időmérő után még jobban kitűnik.” - kezdte mondandóját Christian Horner csapatfőnök - "Sebastian elszántan küzdött, egy remek manőverrel hagyta le Rosberget, és folyamatosan jó tempót ment. Mark pedig végig azért harcolt, hogy a dobogó közelében legyen. Amikor nem voltak előtte, hihetetlenül gyors volt. A rajtja nem sikerült túl jól, az utolsó tíz körben mindent beleadott, hogy megelőzze Lewist, de itt nagyon nehéz előzni. Ráadásul mindezt úgy tette, hogy az első és a hátsó szárny véglapjai már a rajtot követően megsérültek."

„A következő hétvége egy teljesen más kihívás lesz a hosszú és gyors kanyarok matt. Reméljük, hogy egy hét múlva már ismét az első helyen leszünk. Ugyan a szabályváltozásoknak köszönhetően az autónk karakterisztikája nagyon megváltozott, hiszen az elmúlt években az autót a fújt diffúzorok köré építettük. Ennek ellenére az RB8-as egy nagyon jó továbbgondolása az RB7-esnek. Az autóban még nagyon sok van. Igazi kemény fejlesztési verseny veszi kezdetét, ami az egész szezonon át tart majd.”

„Szerintem Malajzia alapvetően különbözni fog az itteni helyzettől. IMalajzia már sokkal változatosabb lesz. Arra számítunk, hogy a McLaren Malajziában is gyors lesz, de remélhetőleg ott már jobb formát tudunk mutatni, mint itt az időmérőn.” 

forrás: F1csatorna
 




Vettel: Elégedettek lehetünk a második hellyel
 
A hatodik helyről rajtolva másodikként ért célba az Ausztrál Nagydíjon a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel, aki szerint a futamot megnyerő Jenson Button egész egyszerűen érinthetetlennek bizonyult.

Miután végigdominálta az elmúlt esztendőt, a Red Bull számára nehezen indult a 2012-es év, hiszen a szombati kvalifikáción nem tudtak a legjobb helyek
ért harcba szállni: Mark Webber ötödik, míg Vettel csak a hatodik rajtkockát szerezte meg, miközben a McLaren duója kibérelte az első
sort.

A wokingi gárda versenyzői a mai futamon is erős teljesítményt nyújtottak, Button már a rajtnál az élre ugrott, és egészen a leintésig megtartotta vezető pozícióját.

Vettel végül másodikként ért célba, és saját bevallása szerint elégedett lehet az eredménnyel.

„Gratulálok a McLarennek és Jensonnak – fantasztikus versenyt futott, ma érinthetetlen volt, de én is elégedett lehetek a második hellyel” – mondta a német. „Sokan nem számítottak erre a tegnapi időmérő után.”

Vettel hozzátette, magabiztosan várja a folytatást, ugyanis meggyőződése, hogy az RB8-as versenygépben még bőven van potenciál.

„Pozitív verseny volt ez számunkra, egy olyan, melyről tudtuk, hogy nehéz lehet. Szóval az, hogy másodikak lettünk, és sok pontot szereztünk, nagyon fontos. Az autóban bőven van lehetőség. Nyilván jobb lett volna, ha előkelőbb helyen végzek szombaton.”

„Most azonosítanunk kell a problémákat, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jövő héten jobban megnehezítjük a McLarenek dolgát.”

forrás: f1vilag.hu
 




Button nyerte a szezonnyitót Melbourne-ben
 
Jenson Button magabiztos győzelemmel kezdte az idei évet a Forma-1-ben, miután megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben.


A világbajnoki címvédő, Sebastian Vettel a második helyre hozta be a Red Bullt, jóllehet csak a hatodik helyről vágott neki a megmérettetésnek.

A McLaren másik versenyzője, Lewis Hamilton ugyan az élről rajtolhatott, a harmadik helyen futott célba Mark Webber előtt.

Fernando Alonso az ötödik helyen végzett a Ferrarival, ami komoly eredmény az olasz gárda számára, hiszen az időmérő után mindenki temette őket, ám az F2012 versenytempója sokkal jobb volt, mint a szombati kvalifikáción. 

forrás: f1vilag.hu




Vettel: Nem volt sokkoló, amit láttunk

 
Sebastian Vettel bevallotta, hogy ugyan hibázott utolsó mért körén, nem ezen múlott a siker, ugyanis véleménye szerint a Red Bull nem volt elég ütős ahhoz, hogy harcba szálljon a rajtelsőségért Melbourne-ben.

A világbajnoki címvédő csak a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek, miután a McLaren duója, és Romain Grosjean (Renault), Michael Schumacher (Mercedes) és az egyébként KERS gondokkal küzdő csapattársa, Mark Webber is megelőzte.

Vettel nem érti, mi lehet a probléma, de tisztában van azzal, hogy csapatának javulnia kell, ha harcba akar szállni a győzelemért.

„Természetesen egy kicsivel közelebb szerettünk volna lenni az élmezőnyhöz, de a Q3-ban nem voltam elégedett a körömmel. Hibáztam az elején, és időt vesztettem, szóval az én hibám volt” – mondta a német pilóta, aki hosszú idő óta egyik leggyengébb rajthelyezését érte el.

Bár sokan meglepődtek a Red Bull relatíve gyenge időmérős teljesítményén, különösen a tavalyi sikereket látva, Vettel elmondta, hogy őt nem lepték meg annyira a történtek.

„Úgy gondolom, nem volt meglepetés, amit láttunk” – folytatta. „A köridők közel voltak egymáshoz. Egy-két hellyel talán előrébb kerülhettem volna, de ez már csak így megy.”

„Nem az élről, de nem is hátulról indulunk, szóval messze van a katasztrófától, és ami az autót illeti, tudjuk, hogy mire van szükségünk."


forrás: f1vilag.hu
 


Ausztrál Nagydíj - Vettel: csak a győzelem számít
 
A címvédő német Sebastian Vettel elmondta, hogy gyermekkorában Michael Schumacher volt a példaképe.

"A többi hasonló korú gyerekkel együtt istenítettük Michaelt, ő volt számunkra a legnagyobb" - nyilatkozta csütörtökön Vettel, aki tavaly sorozatban második vb-diadalát gyűjtötte be. "Tele volt a plakátjaival a szobám fala, azután amikor felcseperedtem, leszedtem ezeket, és másokat tettem fel helyettük" - tette hozzá mosolyogva a 24 éves autóversenyző.

Vettel leszögezte, most is azért indul, hogy világbajnokságot nyerjen:

"Nem az számít, hogy ez lenne a sorozatban harmadik győzelmem, ez nem foglalkoztat. Csakis a diadal a fontos."

A Renault-val 2005-ben és 2006-ban világbajnok Fernando Alonso szerint bizonyosan izgalmas és érdekes versenyek előtt állnak:

"Egyelőre sok a találgatás, aztán a szombati időmérőn majd kiderül, ki milyen gyors" - fogalmazott spanyol pilóta.
forrás:F1csatorna
 


Hamiltoné 2012 első pole pozíciója


Hamilton 1:24.922-es idejével a harmadik etapban 0.7 másodperces előnybe került az első köröket követően, időeredménye végül legyőzhetetlen volt.

Romain Grosjean szerezte meg a harmadik helye a Lotusszal, Formula-1-es visszatérése első versenyén, míg Michael Schumacher a negyedik helyen végzett, a Red Bullok a harmadik soron osztoznak, Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben.

Messze hátul végzett a Ferrari, nem sikerült az első tízbe kerülniük, ám Kimi Räikkönen is meglepetést okozott, már az első etapban kiesett.

Hamilton állt az élre a harmadik etap elején, riválisai ugyan megközelítették idejét, de megelőzni már senki nem tudta.

A második helyért ádáz küzdelem volt, többször cserélt helyet, második helyen állt Webber - aki csak egyszer hajtott pályára a harmadik etapban -, Schumacher, Grosjean és végül Button lett az, aki Hamilton mögött végzett.

Vettelnek a pole pozíció megszerzésére nem volt esélye, hatodik helyezése a legrosszabb eredménye a 2010-es Olasz Nagydíj óta.

A Mercedes pole pozícióra esélyes volt, a második etapot meg is nyerték, de Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg végül a negyedik és hetedik helyen végzett.

Egyik Ferrari sem jutott túl a második etapon. Fernando Alonso az egyes kanyarban a kavicságyba csúszott az etap közepén, autója annyira rossz helyen állt le, hogy piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. Ekkor az ötödik helyen állt, ám végül a 12. helyen zárt. Annak ellenére, hogy kicsúszott még így is jobb teljesítményt ért el, mint csapattársa, Felipe Massa. A brazil pilóta egy másodperccel maradt el Alonsótól az első (amely során majdnem kiesett) és a második etapban is. Massa a 16. helyen zárt.

Räikkönen visszatérésének első időmérő edzésén gyengén teljesített. A finn pilóta hibázott az első etapban az utolsó mért kör során, majd visszavett, arra számított, még egy mért kört tud teljesíteni, ám néhány másodperccel azelőtt, hogy átlépte a rajtvonalat, leintették az edzés első részét, így a Lotusszal a 18. helyről indulhat.

Visszatérve a harmadik etapra, Pastor Maldonado óriási bíztatást nyújtott a Williamsnek a nehéz 2011-es szezon után, nyolcadik helyen zárt, Nico Hülkenberg egy év kihagyás után a kilencedik helyen zárt.

Daniel Ricciardo bebiztosította, hogy mindkét ausztrál Formula-1-es pilóta az első tízből indulhasson, Toro Rossójával a harmadik etapba jutott, habár mért kört nem futott. Jean-Eric Vergne alig maradt le az első tíz küzdelmeiről, egy tizedmásodperccel csúszott le a harmadik etapról, a 11. helyről kezdheti első Formula-1-es versenyét.

A sauberes Kamui Kobayashi meglepetésre megnyerte az első etapot, de ezt a teljesítményt később már nem tudta megismételni, a 13. helyen zárt. Csapattársa, Sergio Perez a 17. lett, miután a második etapban sebességváltó probléma miatt nem tudott mért kört futni.

Bruno Senna és Paul di Resta a 14. és 15. helyen zárt.

A mezőny vége hasonlít a 2011-es eredményekhez. A Caterham lemaradt a második etapról, de egyértelmű előnyben van a Marussiával szemben, míg a HRT nem tudott a 107 százalékos szabálynak megfelelni, ezen felül Narain Karthikeyan még Fernando Alonsót is akadályozta.

A 2012-es szezon első versenye, az Ausztrál Nagydíj helyi idő szerint vasárnap, 17 órakor kezdődik.

Ausztrál Nagydíj - Időmérő végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő 
Q3
1 Lewis Hamilton McLaren 1’24.922 
2 Jenson Button McLaren 1’25.074 
3 Romain Grosjean Lotus 1’25.302 
4 Michael Schumacher Mercedes 1’25.336 
5 Mark Webber Red Bull 1’25.651 
6 Sebastian Vettel Red Bull 1’25.668 
7 Nico Rosberg Mercedes 1’25.686 
8 Pastor Maldonado Williams 1’25.908 
9 Nico Hülkenberg Force India 1’26.451 
10 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1’26.319 
Q2
11 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1’26.429 
12 Fernando Alonso Ferrari 1’26.494 
13 Kamui Kobayashi Sauber 1’26.590 
14 Bruno Senna Williams 1’26.663 
15 Paul di Resta Force India 1’27.086 
16 Felipe Massa Ferrari 1’27.497 
17 Sergio Perez Sauber 1’26.596 
Q1
18 Kimi Raikkönen Lotus 1’27.758 
19 Heikki Kovalainen Caterham 1’28.679 
20 Vitaly Petrov Caterham 1’29.018 
21 Timo Glock Marussia 1’30.923 
22 Charles Pic Marussia 1’31.670 
23 Pedro de la Rosa HRT 1’33.495 
24 Narain Karthikeyan HRT 1’33.653 

forrás: formula.hu


Vettel reméli, hogy gyorsabb lesz csapata 
 
Sebastian Vettel bízik abban, hogy a Red Bull gyorsabb lesz szombaton, miután a pénteki edzéseken szenvedett és csak a középmezőnyben végzett Melbourne-ben.

A világbajnoki címvédő nem találta meg autója megfelelő beállításait és az első tréninget a tizenegyedik, a másodikat a tizedik helyen zárta, ráadásul délután csak 19 kört teljesített az eső miatt.

„Talán nem kaptunk meg mindent, amire szükségünk volt, de azt gondolom, hogy mindezek ellenére elégedettek lehetünk” – mondta a német versenyző a riportereknek Ausztráliában.

„A reggeli edzés nem volt túl jó, egyáltalán nem voltam elégedett az autómmal. A délután már jobb volt egy kicsivel, de a körülmények miatt nehéz volt sok kört teljesíteni. De ez mindenki számára többé-kevésbé hasonló.”

„A délután folyamán, mikor egy kicsit körözhettünk száraz pályán, rendben voltak a dolgok. Csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt, és még jobban megértsük az autó viselkedését ilyen körülmények között ezen a pályán.”

„Bízom abban, hogy holnap sokkal gyorsabbak leszünk.”

Vettel azt is elmondta, hogy egyelőre nagyon nehéz bármit is kiolvasni az időeredményekből, célja az lesz holnap, hogy bejusson a Q3-ba és onnan meglássa, mire lesz képes a versenyen.

„Mindössze néhány kört lehetett megtenni száraz pályán az utolsó percekben, mikor igen nagy volt a forgalom, így nehéz bármit is mondani” – folytatta a német versenyző.

„Először is meg kell nézni az eredményeket, meg kell nézni a sebességeket, analizálnunk kell, hogy ki használt DRS-t és ki nem az adott mérőpontokon, ki mennyi üzemanyaggal körözött. Egyelőre nem lehet mit mondani. Holnapra az a cél, hogy a Q3-ba kerüljünk, aztán majd meglátjuk, mit tudunk tenni onnan. Már most sokat tanultunk.”

forrás:f1vilag.hu
 



MEGVAN!
  
Vettel az idei autóját Abbey-nak nevezte el. 

"Abbeynek fogom hívni, miért is ne?" - mondta a Red Bull csapat sztárpilótája az Ausztrál Nagydíj helyszínén. "Először +Mindenki felesége+ lett volna a neve, de az új, lépcsős orr nem valami szexi, ezért inkább az Abbey mellett döntöttem."

Korábbiak nevei:
- Kate (2009, 1)
- Kate’s Dirty Sister (2009, 2)
- Luscious Liz (2010)
- Kinky Kylie (2011) 




Webber óvatosan fogalmaz a Red Bull esélyeit illetően
 
Mark Webber, a Red Bull Racing ausztrál versenyzőjének állítása szerint még nem tudják megmondani, hogy nyertes autót építettek-e, az RB8-nak is vannak gyenge pontjai.

A tesztek után a paddock arról volt hangos, hogy a Red Bull nem mutatta meg, hogy valójában milyen tempóra is képes, így már mentek a találgatások, hogy az RB8 a mezőny leggyorsabb autója lehet a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Webber viszont elmondta, még nem biztosak abban, hogy továbbra is az élen tudnak maradni.

"Mi egy olyan csapat vagyunk, amely a győzelmet célozza meg, de tudjuk, hogy egy kihívásokkal teli szezon előtt állunk sok, elhivatott csapattal szemben. A McLarennek a Ferrarinak és a Mercedesnek is szüksége van a győzelemre. Érdekes lesz majd látni, hogy hogyan alakulnak a dolgok." - nyilatkozta Webber.

"Hihetetlen hálás dolog, hogy a csapat az elmúlt két évben a legmagasabb szinten volt, de nem sok kell ahhoz, hogy a mélybe zuhanjunk. Azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a határokat, és talán ezentúl nem lesz minden olyan kényelmes, mint volt korábban. Ezen a ponton még nem tudjuk, hogy amit csináltunk, az elég-e. Versenyképesek leszünk, de az még a jövő zenéje, hogy elég erősek leszünk-e a győzelemhez. Ami kiderült a tesztekből, hogy a csapatoknak vannak erősségeik és gyengeségeik - és ez nálunk sincs másként." - tette hozzá Webber.
forrás: Forma1.hu
 




 Vettel elszántabb, mint valaha
 
Vettel az ausztrál futam előtt elmondta, hogy mit sem veszített elszántságából, még mindig ég benne a tűz, hogy versenyeket és vb címeket nyerjen.

Vettel a 2010-es VB címét a drámai körülmények között zajló utolsó futamon nyerte meg, tavaly azonban már a szezon elején ő diktálta a tempót, és a véghajrá előtt tudni lehetett, hogy senki sem fogja őt megállítani. 

"Mindig is az volt a célom, hogy megnyerjem a világbajnokságot. Miután megnyertem az első címem, nagy megkönnyebbülés volt számomra, mivel bebizonyítottam magamnak, hogy igenis is képes vagyok ezt megcsinálni - ami fontosabb, mint bármi más, mivel ez egy olyan dolog, amit senki sem tud elvenni tőlem." - nyilatkozta Vettel.

"Mindent egybevetve nagy megkönnyebbülés volt, de ez nem azt jelenti, hogy nem törődnék azzal, ami ezután történik. Pont hogy az ellentéte az igaz - minden kezdődik elölről, mindenki a nulláról indul, és természetesen újra meg szeretném nyerni vb-t. Szóval sosem kell megkérdeznem magamtól, hogy én ismét ezt akarom-e, vagy hogy miért vagyok itt? Semmi sem változott, még mindig elszánt vagyok, és még mindig elönt a csalódottság, ha valaki megver. - ami persze egy jó dolog." - folytatta Vettel.

"Egyszer mindenkit megvernek egy napon, de ez nem arról az adott napról szól, hanem arról, hogyan állsz fel a padlóról. Semmi rossz nincs abban, ha valaki veszít, sok versenyünk lesz idén, és aki a legkiegyensúlyozottabban teljesít, és általában, aki a legjobb, az nyeri majd meg a végén a vb-t." - zárta a nyilatkozatot Vettel.
forrás: Forma1.hu
 




Vettel: az ausztrál időmérő után minden kiderül 
 


Red Bull kétszeres világbajnoka az utolsó barcelonai tesztnap után bizonytalanul kell, hogy várja a szezonnyitót.

"Az utóbbi pár hétben a tesztelések voltak napirenden, melyek után szerintem sikerült fejlesztenünk az autót. Addig nem lehetünk biztosak a helyzetünkben, amíg meg nem érkezünk Melbourne-be, és csak az időmérő leintése után kaphatunk tiszta képet, hogy hol is tartunk. Így már nagyon várom a startot."

Vettel tavaly az első két futamot megnyerte. A kétszeres világbajnok az idei évet is hasonló módon kezdené:
"Ausztrália és Malajzia két különböző pálya, nehéz őket összehasonlítani. Ausztrália nem egy állandó versenypálya, hepehupás, ami komolyan igénybe veszi az autót. Malajzia állandó versenypálya, így simább is, és gyors kanyarokat foglal magába. De mindkettő kiváló, az Ausztrália az egyik kedvencem. Alig várom már, hogy elkezdődjön az évad.” - árulta el Vettel a futamelőzetesében.
forrás: F1csatorna




A Red Bull megvédte gyanúsnak vélt kipufogóját
 
Az ellenfelek szeretnék, ha az FIA alaposan átvizsgálná a Red Bull legújabb fejlesztésű kipufogóját, Chirstian Horner azonban biztos benne, hogy nem szegik meg a szabályokat. A Ferrari szerinthamarosan az összes csapat hasonló megoldáson dolgozhat.

A Red Bull a múlt heti, barcelonai teszt utolsó előtti napján egy új fejlesztésű kipufogót próbált ki, mely a korábbi verzióknál előrébb helyezkedik el, ezzel is felerősítve az autó hátsó részénél keletkező légáramlatokat. Ráadásul úgy tűnik, az RB8 padlólemezén vájatok is vannak, amik arra szolgálhatnak, hogy a kipufogógázokat a diffúzor felé tereljék. Mivel a 2012-es szezon előtt hozott új szabályokkal éppen ezt akarták megakadályozni, a rivális csapatok úgy gondolják, a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) ellenőriznie kellene a Red Bull kipufogóját. 

Az osztrákok csapatfőnöke, Christian Horner nem aggódik, szerinte a Red Bull megoldása nem sérti meg a szabályokat. "Biztosak vagyunk benne, hogy szabályos az autónk" - nyilatkozta az Autosportnak, majd hozzátette, a többi istállónak nem kellene ítélkeznie. "Ezt az ellenőröknek és az FIA-nak kell eldöntenie, ők többet tudnak a szabályokról, és a rálátásuk is nagyobb. A csapatok csak fényképeket látnak, az FIA viszont közelről is megvizsgálhatja az autókat."

A befújt diffúzorok betiltása miatt elveszített leszorítóerőt a Sauber és a McLaren is hasonló megoldással próbálja pótolni, az utolsó teszt előtt pedig a Ferrari is kísérletezett vele, egyelőre eredménytelenül. Az olaszok technikai igazgatója, Pat Fry szerint a szabályok még mindig nem teljesen egyértelműek. Bár az FIA technikai részlegének vezetője, Charlie Whiting az év elején egy direktívában közölte a csapatokkal, hogy tilos a visszaáramoltatott kipufogógázokat aerodinamikai célokra felhasználni, Fry szerint nincs meghatározva, pontosan milyen gázokról van szó.

A technikai igazgató úgy véli, amennyiben Whiting szabályosnak ítéli a Red Bull kipufogórendszerét, a többi csapat is hasonló megoldással próbálkozik majd, hiszen így lehet a leszorítóerőt a legnagyobb mértékben növelni. "Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy ebben az irányban kell folytatnunk a fejlesztéseket" - mondta. "Mi is megpróbáltuk, de még nem sikerült megfelelően kivitelezni. Olyan problémánk volt vele, melyet az első négy futamon még nem tudtunk volna megoldani, ezért inkább felhagytunk vele, és más irányban haladunk."



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 7
Heti: 19
Havi: 76
Össz.: 55 392

Látogatottság növelés
Oldal: Legfrissebb hírek
Formula- Red Bull Csapat Rajongói Oldal - © 2008 - 2024 - formula-redbull.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »